Állandóan elégedetlenek vagyunk sorsunkkal, mindig többet és jobbat akarunk, főleg másoknál. Soha nem elégszünk meg a jelennel, pedig az elégedetlenség nem csak a technikai fejlődést segítette elő, hanem lelki, sorsbeli, életvezetési problémákat okozott. Hiszen az elégedetlenség lehet az oka a kapzsiságnak, az önzésnek is. Mivel minden probléma más és más megoldást kíván, hisz egyik sem egyforma, és az ember csak a rögzült normái szerint tud viselkedni, a két dolgot csak úgy lehet összeegyeztetni, ha az illető elég rugalmas a probléma megfelelő megoldásához. Rugalmas viszont csak úgy lehet,  ha elég felvilágosult ahhoz, hogy a megoldandó feladatot minden oldalról meg tudja vizsgálni, és megfelelő kompromisszumot tudjon létre hozni, és az esetleges másik fél érdekeit, kívánságát megértse, elfogadja, és ha kell, a saját érdekei elé helyezi. Ha mindenki a másik érdekét is szem előtt tartaná, nem fajulnának a vitás kérdések agresszivitásba. De mivel az embernek alapvető tulajdonsága az önzés, ezért sokszor nem tudják megérteni egymást az emberek, mert csak a saját véleményüket hajlandóak elfogadni, mivel számukra csak az elfogadható. Hányszor megfigyeltem már hogy két ember beszélgetése közben mind a kettő csak a saját történetét meséli a másiknak, aki nem tud teljes figyelmet irányítani a másik felé. Ez is jelzi az emberi természet milyenségét. Egy vitás kérdésben meg tudnánk érteni a másik ember kívánságait, érdekeit, és nem csak a magunk igazát hajtogatnánk, nem lenne annyi feszültség az emberi kapcsolatokban.