A világmindenségben és így a mi kis földünkön a társadalmunkban és civilizációnkban senki és semmi sincs cél nélkül. Ezt a célt azonban soha nem az egyén által meghatározott alantas ösztönök által vezérelt vágyak határozzák meg, hanem az eleve az egyén vagy a társadalom lelki javulása a cél. Kérdezhetnénk mi volt a célja a véres diktatúráknak, a tömegmészárlásoknak, Hitlernek, Sztálinnak. A válasz nem az abban a létező társadalomban rejlik, hanem az emberi civilizáció egészében. Testünk fel van vértezve egy figyelmeztető reakcióval, és az a fájdalom. A történelem véres eseményei hasonlítanak ehhez a fájdalomhoz abban, hogy ezek figyelmeztetnek, soha ne történhessen meg ez még egyszer. Ahogy a gyermek, mert ez vagyunk mi emberek, először találkozik a tűzzel, és megégeti magát, mi is úgy szenvedtünk az emberiség fájdalmát. Ez a fájdalom fogja megakadályozni a gyermeket is, hogy soha ne játsszon még egyszer a tűzzel, a társadalmat pedig arra figyelmezteti, milyen könnyen veszélybe sodorhatjuk a civilizációnkat. Ahogy a gyermek fejlődése, úgy az emberi civilizáció sem mehet végbe kisebb, nagyobb szenvedések, fájdalmak nélkül.