Sorsunk rosszra fordulásáért nem okolhatjuk csak a külvilágot, a társadalmat, idegen embereket, mert személyiségünk határozza meg sorsunkat. Ezt nem ismerjük fel, mert személyiségünk magában hordozza korlátait is. Ahogy a születésétől színvak ember sem tudja mi az a szín, úgy az egyes ember sem ismeri fel, hogy másképp is viselkedhet, mondhat, tehet bármit is. Az önző irigy ember nem érti miért nincsenek barátai. A hiú beképzelt nem érti, miért nem szereti senki. Figyelni kell nem csak kifelé, hanem befelé is. Rendszerint mindig azt nem vesszük észre, ami a szemünk előtt van. Ez igaz saját magunkra is.