Mindenki maga dönthetné el, hogy felfelé, vagy lefelé megy a lépcsőn. Csak az a baj, hogy sokan nem veszik észre a helyes irányt, hisz azt sem veszik észre, hogy saját magukon múlik a jövőjük. Lefelé a rosszabbik út, olyan, mint a lavina, egy lépéssel kezdődik, de a végeredmény soha nem lehet jó. Felfelé a jóhoz vezet. Minden elért emelet hozzásegít a szellemi, lelki javuláshoz, és a végeredmény csak jó lehet. Minden, amit teszünk, visszahat ránk. Ha jót és jól cselekszünk, saját magunknak teszünk jót. Ugyan így van a rosszal is, az is visszahat ránk. A jót és a rosszat sohasem tudatosan cselekedjük, hisz viselkedésünk más emberhez való viszonyunk nem tudatosan irányított, hanem belénk rögződött sémák irányítják. Az hogy melyik emeleten kezdjük meg az életünket, attól függ az előzőt, hol hagytuk abba, meddig értünk el, az előző életünkből származó problémák közül mennyit sikerült megoldani. Sajnos magunkban hordjuk a jót is és a rosszat is. A külső tényezők nagyban hatnak ránk, hogy mit tartunk fontosnak magunk számára, a pénzt, vagy az érzelmeket. Egyszer azonban mindenki rájön (sajnos sokszor későn) hogy valójában az élethez sokkal fontosabb a szeretet, mint a pénz.

Ahogy a külvilág hat a mi lelki-szellemi fejlődésünkre és annak irányára, mi is kihatással vagyunk a környezetünkre. Ezt kellene felismerni, és csak a pozitív hatásokat figyelembe venni. A negatív hatásokat ne hagyjuk érvényesülni. Fel kell emelkedni a külső behatásokon, szinte kívülről kell szemlélni a dolgokat, ez segíthet a negatív behatások kiszűrésében. Az élet egyik célja az, hogy a környezetünkre pozitívan hassunk, mert ha mi jót és jól cselekszünk másokkal, az hat azokra, és később adott helyzetben ők is pozitívan döntenek, és ezzel az életünk is jobbá lehet, vagyis mi magunk is segíthetünk másoknak, hogy elérhessenek egy magasabb szintre.  

Az élet másik célja, hogy ha majd lelkünk eltávozik, csak jó emlékeket hagyjunk magunk után. Ezt csak úgy érhetjük el, ha minden ember felé úgy érzünk, ahogy mi is szeretnénk, hogy érezzenek felénk. Azaz ember, aki más nyomorúságán gazdagszik meg, de nincs senki, akin segített volna, mindenkit gyűlöl, és ezért mindenki aki ismeri örül ha nem látja, hiába van meg mindene, mégis céltalan az élete. Ez nem csak a gazdag emberre vonatkozik, hanem azokra is, akik szegények és még zsugoriak is. Erre csak a halál pillanatában jön rá. Ezt magam is tapasztaltam egy haldokló mellet.