EGYEDÜL
Testünk börtönében egyedül vagyunk.
Soha nem érinthet meg minket senki sem oly mértékben, hogy ne legyünk magunk. A magányos remeték életét éljük egymás mellett. Testünk csak egy tárgy, amely a lelkünktől válik élővé. A lélek az, ami csodálatos és magányos. Maga a test, lélek nélkül csak egy kikapcsolt gép, ami már nem működik. A halál szomorú a szeretteinknek, de vigaszt nyerhetünk a lélek halhatatlanságából. A test halála csak azért fájdalmas, mert többet nem láthatjuk a szeretett személy testét, de amíg gondolunk az eltávozott lelkére, addig a halál, az elmúlás nem győzhet rajtunk. Ezért kell úgy élnünk, hogy minél több ember szeressen, mert addig él lelkünk, amíg nem felejtenek el minket. Csak úgy szerethetnek minket mások, ha mi szeretetet adunk másoknak. Csak úgy tudunk szeretetet adni másoknak, ha ismerjük magunkat, jó és rossz oldalunkat, és így is eltudjuk fogadni saját magunkat. A másik embert csak úgy tudjuk elfogadni, ha türelmesek, toleránsak vagyunk a másik iránt, hisz senki sem tökéletes, így mi magunk sem. Csak úgy várhatjuk el irányunkban a megértést a hibáink iránt, ha mi is meg tudjuk érteni a másik ember hibáit. Lelkünk magánya olyan, mintha az univerzum közepén lebegnénk. Mindig magányosak leszünk, teljesen soha senki nem ismerhet, és érinthet meg minket. Csak lebeg lelkünk a magány sötétjében. Esélyünk a magány feloldására nem csak kívülről jöhet, csak saját magunk segíthetünk magunkon. Nyitottnak kell lennünk a kívülről jövő szeretetre, mert csak az segíthet rajtunk. Csak úgy kapunk szeretettet, ha mi is szeretünk másokat, csak úgy tudunk szeretni másokat, ha el tudjuk fogadni, ha tudjuk szeretni magunkat. A szeretet az alappillére mindennek! A szeretet nincs érzelmek nélkül. Érzelmeinknek egész skálája van, vannak pozitív, és negatív érzelmek, és ezekből épül fel az ember, ezek aránya jelöli ki sorsunkat. Egyéni sorsunkból épül fel kis világunk.
Érzelmeink irányait, meghatározó érzéseinket a múltunkból hozzuk magunkkal. Előző életünkből, születésünk sorát átélt érzésekből épül fel kis világunk.
Saját kis világunkat magunknak építjük olyan korlátokkal, törvényekkel melyeket saját magunknak állítunk fel, a szerint ahogyan élünk, éltünk. Ezeket a korlátokat nem tudjuk áthágni, hisz magunknak emeltük őket. Ezért nem is tudjuk hol, és milyen magasan helyezkednek el. Ha a változást valaki könnyedén fogadja, az saját magát is elég rugalmasan tudja meg változtatni. Ezért van esélye, hogy ne ragadjon le egy szinten. Hiszen a gátló tényezőket le tudja győzni, ha ismeri azokat.
|